×
Az egyesületről

Egyesületünk 2013-ban jött létre Hét Vezér Sportegyesület néven. A szakmai stábhoz többen is csatlakoztak a 2005-ben megszűnt Esztergomi Kézilabda Sportegyesület korábbi játékosai közül, akik időközben sporttudományi területen diplomáztak, illetve sokféle edzői és sportoktatói képesítést szereztek. Az utánpótlás-nevelést 11 gyermek leigazolásával kezdtük el, majd évről évre fokozatosan növekedett sportolóink létszáma, így ma már több mint százan kézilabdáznak nálunk.

A 2019/2020-as tanévben kilenc csapatunk szerepelt az U8-9-10-11-12-13-as Országos Erima Bajnokságban, és közreműködésünkkel elindult a Kézilabda az iskolában program a Vitéz János Katolikus Általános Iskolában, melynek keretein belül az iskola csarnokát felújította a Magyar Kézilabda Szövetség.

2020-ban átszerveztük egyesületünk működését, hogy figyelmünket még inkább az esztergomi kézilabda sportágra és utánpótlás-nevelésre tudjunk összpontosítani. Munkánkat Esztergomi Oroszlánok Kézilabda Sport Club (EOKSC) néven folytatjuk, ezzel is kifejezve elkötelezettségünket a sportág és Esztergom városa iránt.

2021 szeptemberétől valamennyi korosztályunkban (U8-9-10-11-12-13) fiú és lány csapatokat is indítunk. Folyamatosan várjuk azokat, akik szeretnének sportolni, sok élménnyel gazdagodni és egy nagyszerű közösséghez tartozni. Nálunk a fiatalok felkészült szakemberektől sajátíthatják el a kézilabda fortélyait, megismerhetik a mozgás örömét és megtanulhatnak oroszlánként küzdeni a céljaikért. A játék izgalmán kívül sok közös élményben, színes programokban lehet részük, miközben megtapasztalhatják az összetartozás érzését és akár életre szóló barátságokat is köthetnek.

 

Múltunk

Múltunk az Esztergomi Kézilabda Sportegyesülethez köt bennünket. Amikor az EKSE 1992-ben létrejött, már 20 éve nem volt kézilabda egyesület Esztergomban, ezért az elsődleges cél egy erős utánpótlásbázis kialakítása volt, amelyre építve felnőtt városi csapat szerepelhet majd a nemzeti bajnokságban.

 Az 1993–1994-es szezont a Komárom-Esztergom megyei felnőtt bajnokságban kezdte meg a fiatal együttes, és sorozatos győzelmet aratva végül aranyérmes lett. A következő idényt már az NB II-ben játszotta végig a csapat, majd a bajnoki cím megszerzését követően az NB I/B-be léphetett.

 Az igazi áttörés 2000–2001-ben volt, amikor az EKSE kivívta a bajnoki címet, és ezzel megszerezte a jogot az élvonalbeli szereplésre. A csapatnak sikerült az NB I-ben is helytállnia, és az 5. helyen fejezte be a 2002–2003-as idényt. A reményteli jövő és a sportsikerek ellenére az egyesület sorsa megpecsételődött, és 2005-ben végül megszűnt az EKSE.

 Közös sportolói múltunk és a sportág iránti elkötelezett szeretetünk arra ösztönzött bennünket, hogy ismét elérhetővé és népszerűvé tegyük a kézilabdát az esztergomi fiatalok körében, hiszen az EKSE megszűnését követően évekig hiánysport volt a városban ez a szakág.

Adó 1%
Támogassa Ön is a kis Oroszlánokat
az „egyszázalékos” felajánlásával!
Részletek